Segítség kommunikációs akadályozottság esetén

MEOSZ kommunikációs táblája hasznos segítséget nyújthat a kommunikációjukban akadályozott személyek és az ellátó személyzet számára egyaránt  a koronavírus járvány idején is.  A MEOSZ olyan kommunikációs táblát készített, mely a koronavírus-járvány ideje alatt is segítheti a megfelelő beteg-orvos közötti kommunikációt elsősorban a mozgáskorlátozott emberek esetében.

Azok figyelmébe ajánljuk ezeket a képes és szöveges táblákat, akik átmenetileg, vagy tartósan nem képesek beszélni, vagy nem megfelelően tudják kifejezni magukat a hangzó beszéddel. Azoknak is javasoljuk ezeket a táblákat, akiknek a környezete ugyan megérti a beszédét, de egy ismeretlen ember számára, – főleg olyan helyzetben, amikor az átlagosnál feszültebb, idegesebb –  nehézséget jelenthet, hogy  gyorsan és pontosan megértse, mit szeretne mondani. A MEOSZ elkötelezett annak megvalósításában,  hogy azok a súlyos mozgáskorlátozott emberek is, akiknek a  beszéde egyáltalán nem, vagy csak nehezen érthető, minden helyzetben megkapják az őket megillető teljes körű támogatást, segítséget és ellátást.

MEOSZ kommunikációs táblája